Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Mit és hogyan ellenőrizzünk vezetőként

2022.05.04

Mit és hogyan ellenőrizzünk vezetőként az iskolánkban, óvodánkban?

A köznevelési intézményekben, mindenekelőtt az óvodákban, iskolákban intézményvezetői vagy más magasabb vezetői feladatkört betöltő vezető kollégáknak számos ellenőrzéssel kapcsolatos feladatkörük van, amelyek teljesítése szervezett és rendszeres vezetői tevékenységet, valamint nem kevés energiát kíván. Ha csupán a pedagógusok önértékelésével, tanfelügyeleti ellenőrzésével és minősítésével kapcsolatos vezetői feladatokra gondolunk, akkor látjuk, hogy csak ezekből a feladatokból adódóan egy-egy magasabb vezető kollégának évi minimum 10-15 foglalkozáslátogatást, óralátogatást kell abszolválnia. A minősítési, önértékelési, tanfelügyeleti óralátogatások tapasztalatai számos hasznos információval szolgálnak ugyan az ellenőrzött pedagógussal és az intézmény működésével kapcsolatban, de végső céljukként a jogszabályban előírt ellenőrzési funkció teljesítését jelölhetjük meg. Ezekben az esetekben a korrekt intézményvezető, tagintézmény-vezető, óvodavezető általában minden tőle telhető módon segíti az ellenőrzéssel érintett kollégáját, és általában a foglalkozások szakértői értékelésekor is elmondja az érintett pedagógussal kapcsolatos általános értékelő tapasztalatait is.

Amint a bevezető bekezdésben láttuk, a jogszabály által előírt kötelező belső és külső ellenőrzési és értékelési feladatok végrehajtása komoly erőfeszítéseket kíván az intézmények vezetőitől, és az említett ellenőrzésekkel kapcsolatos foglalkozáslátogatások révén az abban közreműködő vezetők sok hasznos ellenőrzési tapasztalatra tehetnek szert. Ezek után joggal merül föl az olvasóban: vajon szükség van-e a fenti központi ellenőrzési eljárásokon túl az intézményekben a pedagógusok munkavégzését érintő más típusú vezetői ellenőrzésekre. A kérdés egyszerűsítve úgy is felvethető, hogy a sok vezetői ellenőrzés mellett szükséges-e, lehetséges-e az, hogy az intézmény valamelyik vezetője további ellenőrzési feladatokat végezzen vagy további foglalkozáslátogatásokat iktasson be munkaprogramjába.

Ebben a cikkben példákat igyekszem bemutatni a jogszabályokban előírt ellenőrzési feladatokat meghaladó vezetői kontrollokra, minden alkalommal megvilágítva azok szükségességét és célszerűségét. Persze nem a jogszabályban is előírt belső ellenőrzési tervre gondolok, mert az elsősorban nem az intézményben folyó pedagógiai tevékenységre, hanem az intézményi gazdálkodásra, a biztonságos és egészséges munkafeltételek biztosítására, a nem pedagógusdolgozók munkavégzésének rendjére és egyéb más, az intézmény napi működése szempontjából lényeges egyéb dologra vonatkozik. Olyan ellenőrzési példákat igyekszem bemutatni az olvasóknak, amelyek hatékonyan segíthetik az olyan napi problémák megoldását, amelyek minden iskolában és óvodában törvényszerűen előfordulnak. Fontosnak tartom, hogy ezeket az ellenőrzéseket mindenkor jól előkészítve, konstruktív módszerekkel végezzük el az intézményekben, és egyetlen ellenőrzést követően sem maradjon el a tapasztalatok közös értékelése és az abból adódó feladatok egyértelmű vezetői meghatározása.

  1. Egy pedagógus osztályzatainak áttekintése és értékelése

Három évvel ezelőtt történt, hogy egy osztályfőnök kolléga december elején (tehát a félév zárásához immár meglehetősen közel) jelezte számomra, hogy az osztályának egyik csoportjában aggasztóak a matematika tantárgy eredményei. Az osztályfőnök arról is tájékoztatott, hogy osztálya a matematikát két csoportban tanulja, és a problémával terhelt csoport tanulói – álláspontja szerint – nagyon sokat rontottak a tavaly év végi eredményeikhez képest. Elmondta továbbá, hogy a csoportot tanító kolléga ebben a tanévben vette át a csoport tanítását egy másik matematika szakos kollégától, aki továbbra is az iskolában tanít. A jelzést követő első és azonnali lépésként ilyen esetekben nincs reális alternatíva: egy-két napon belül meg kell látogatni az adott csoport egyik óráját, és személyes tapasztalatokat kell szerezni a közös munka folyamatáról.

Az ilyen esetekben a körültekintő előkészítő (vagy diagnosztizáló) tevékenységet tervező vezetőnek a digitális napló révén könnyű helyzete van, mert néhány tucat kattintással hozzáférhet a minden tagjának összes osztályzataihoz. Az ehhez hasonló esetekben azonban felmerül a lehetősége annak is, hogy a többi osztályban is jelentkeztek vagy jelentkeznek ehhez hasonló problémák. Azt is érdemes tehát megvizsgálni, hogy a szóban forgó esetben elszigetelt, egyedi problémáról van-e szó, vagy kiterjedtebb, több osztályt érintő problémával állunk-e szemben. Az ellenőrzés előkészítésekor ezért érdemes egy Excel-táblázatban összegyűjteni a szóban forgó pedagógus által adott összes osztályzat mutatóit. A bemutatott táblázatban minden tanuló esetében – egyszerűen a félévben eddig kapott osztályzatoknak a digitális napló által mutatott átlaga alapján – „lezártam” az egyes diákokat, tehát az eddigi osztályzatok alapján határoztam meg a jelenleg várható félévi osztályzatot. Az elégtelenre, elégségesre, jelesre álló tanulók számát követően a táblázattal kiszámoltattam az osztály/csoport várható félévi átlagát, továbbá külön összeszámoltam és feltüntettem azokat a tanulókat, akiknek az adott tantárgyból a félév során csak elégtelen osztályzata van az adott tantárgyból. Az egyes osztályoknál feltüntettem az adott tantárgyból elért tavaly év végi átlagot, valamint – a még szélesebb körű tájékozódás érdekében – az osztály összes tantárgyból elért tanulmányi eredményének átlagát.

A várható félévi osztályzatok a tanulók jegyeinek átlaga alapján

 

Matematika

Földrajz

Összes

Osztály/csoport

10.A

11.C

10.A

10.B

10.D

Tanulók száma

12

19

28

31

33

123

Az eddigiekben kapott osztályzatainak átlaga alapján várható félévi jegy

Elégtelenre áll

3

6

3

3

0

15

Elégségesre áll

2

1

9

18

1

31

Közepesre áll

2

3

12

3

4

24

Jóra áll

3

6

3

7

13

32

Jelesre áll

2

3

1

0

15

21

Jelenlegi átlageredmény

2,9

2,9

2,6

2,5

4,3

3,1

Csak elégtelenje van

2

4

3

2

0

11

Tantárgyi átlag tavaly

3,7

3,8

3,8

3,2

4,4

3,8

Osztályátlag tavaly

4,1

4,2

4,2

4,2

3,9

4,1

Amint a táblázatból látják, a kolléga osztályozásával nem csak az érintett csoportban mutatható ki probléma, hanem az általa tanított öt csoportból négy csoportnál jelentkeznek az egyik kolléga által jelezett problémák. Talán a második oszlopban feltüntetett számadatok felhasználásával mutatnám be a probléma lényegét. A 11.C osztály érintett 19 fős csoportjából december elején hat tanuló állt elégtelenre, és a csoport várható tantárgyi átlaga december elején 2,9 volt. De tavaly év végén ugyanennek a csoportnak még 3,8 volt a matematika tantárgyi átlaga, amely 0,9-del jobb volt a mostani állásnál, és az osztály összes tantárgyból elért tanulmányi átlaga 4,2 volt, amelytől 1,3-del – azaz igen jelentősen – marad el a jelenlegi matematika átlag.  A munkaközösség-vezetőt is megkérdeztem arról, hogy a csoportot tavaly tanító kolléga értékelési és osztályozási gyakorlatával kapcsolatban tapasztalt-e hiányosságokat vagy a pedagógiai programban szereplő értékelési elvektől eltérő gyakorlatot. Nemleges választ kaptam, amelyet saját korábbi tapasztalataim is alátámasztottak. Ez viszont azt jelenti, hogy a csoportokat/osztályokat átvevő új kolléga nem tudta megfelelően kialakítani a tanulókkal az eredményes haladást garantáló munkamódszereket, így az érintett diákokkal folytatott szakmai tevékenysége nem megfelelő. A táblázatot elkészítve még kiegészítettem azt egy grafikonnal, amely könnyen áttekinthető formában mutatja be a táblázatban szereplő adatokat.

Az érintett kolléga elé tárva az adatokat megkérdeztem arról, hogy miben látja a közös munka eredménytelenségének de legalábbis kevéssé eredményességének okát, illetőleg milyen lehetőségeket lát a munkakapcsolat helyre állítására, a csoport megfelelő haladásának biztosítására és az eredmények folyamatos és fokozatos javítására. Kiderült, hogy a kolléga diktálta ugyan az erőteljes tempót, feladta a házi feladatokat, amelyet a diákok rendre nem tudtak megoldani, ezért letolta őket és haladt tovább. A soron következő dolgozat persze rosszul sikerült, .,., a történet többi részéről pedig már saját tapasztalattal is rendelkeznek az olvasók.

A probléma súlyosságához el kell mondanom, hogy az érintett iskolában a tanév végén összesen csupán 6-8 tanuló bukik meg valamelyik tantárgyból, és iskolai szinten félévkor sem magasabb az elégtelen osztályzatot szerző diákok száma 20-30 főnél. A beszélgetést követő napon a kollégát ismét hívattam, és átadtam számára az általam meghatározott határidős feladatokat, ezek között felhívtam a figyelmét az eredményes együttműködés nélkülözhetetlenségére, haladéktalanul korrepetálás kötelező szervezését írtam elő számára az érintett tanulók bevonásával…, és a szóban forgó napon megindítottam a kolléga soron kívüli intézményi önértékelését annak érdekében, hogy szakmai-pedagógiai tevékenységéről – annak javítása érdekében – minél szélesebb körben összegyűjthető tapasztalatok álljanak rendelkezésünkre.

Észrevételek:

  • A vizsgált öt csoport 123 tanulójából 11 tanulónak kizárólag elégtelen osztályzatai vannak.
  • A jelenlegi eredmények alapján a 123 tanulóból 15 fő, azaz a diákok 12%-a áll bukásra.
  • A 10.B osztály több mint 2/3-ada elégtelen vagy elégséges osztályzatra áll.
  • A 11.C osztályból négy főnek, azaz a tanulók 21%-ának kizárólag elégtelen osztályzata van, jelenleg az osztályból hat tanuló, azaz a diákok egyharmada áll bukásra.
  • A 10.D osztály kivételével minden csoport átlageredménye mélyen a tavaly évvégi tantárgyi átlageredményeik alatt van.
  • Matematikából mindkét csoport tanulóinak átlagosan csupán két-két osztályzata van.

Azonnali teendők:

  • Az alkalmazott pedagógiai módszereken azonnal változtatni kell, sokkal többet kell foglalkozni az osztályokkal.
  • Minden osztállyal (kivéve a 10.D osztályt) értékelni kell a közös munka módszereit, meg kell találni a szakmai előrehaladást gátló tényezőket.
  • Sokkal több figyelmet kell fordítani a tanítás módszertanára, a tananyag elsajátítására.
  • Matematikából erőteljesen növelni kell az osztályzatok számát.
  • Az elégtelenre álló tanuló számára heti gyakorisággal a jövő héttől kezdődően kötelező korrepetálást kell szervezni.
  • December 22-én a mostani kimutatás szerinti adatokat és beszámolót kérek az eredményekről.
  • A mai napon megindítom a kolléga soron kívüli intézményi önértékelését.

A jól előkészített ellenőrzés tapasztalatainak a kollégával történt egyeztetését követően persze jeleztem, hogy két hét múlva ismét megvizsgálom az érintett csoportok tanulmányi eredményeit, és ismét elkészítem a most bemutatott táblázatot és az adatok eloszlását szemléltető grafikont. A két hét elteltével azt tapasztaltam, hogy az osztályzatok száma örvendetes gyarapodást mutatott, és az eredmények is javulásnak indultak. A kolléga az érintett osztályokban meghallgatta a diákok problémáit, és módszerein igyekezett változtatni. Azóta ezek a tanulók bizonyára már sikerrel leérettségiztek.

 

  1. Felmérő dolgozatok eredményességének értékelése, a tanulók tárgyi tudásának mérése

Az iskolában a pedagógus kollégák a tanulók tudásának ellenőrzése, a tananyag elsajátításának mértékével kapcsolatos információszerzés érdekében előszeretettel íratnak felmérő dolgozatokat. Ha megtörténik ilyen jellegű próbadolgozatok megíratása és értékelése, akkor érdemes a kapott eredményeket összevetni az osztály egyéb eredményeivel is. A mérési eredmények rövid és hatékony elemzésével ugyanis új információkhoz juthatunk a csoport és az érintett pedagógus munkájával kapcsolatosan. A leggyorsabb módszert a valószínűségszámításból jól ismert korreláció kiszámítása adja: ennek alkalmazásától a nem természettudományi szakképzettséggel rendelkező kollégáknak sem kell idegenkedniük, mert egy Excel-tábla alkalmazásával a program minden további számolgatás nélkül megadja az érdekes eredményeket. Ismerjük meg most a korreláció fogalmát és alkalmazását!

Két adatsor korrelációját erősnek nevezzük, más szóhasználattal a két adatsor jól korrelál egymással, ha egymással oksági kapcsolatba hozhatók, azaz az egyik felmérés eredménye alátámasztja, megerősíti, igazolja a másikat. A pedagógusok gyakran elkövetik azonban ilyenkor azt a hibát, hogy csupán a dolgozat, felmérés átlageredményét, jobb eseteben a különböző érdemjegyek számát tekintik át, a korreláció mértéke azonban jelentős új információhoz juttathat minket. Két adatsor korrelációját minden esetben egy –1 és +1 közötti szám határozza meg. Ha két adatsor erősen korrelál egymással, akkor korrelációjuk +1-hez közeli, de a 0,7-es korrelációt már erősnek tarthatjuk. Ha két adatsor korrelációja 0-hoz közeli (akár negatív, akár pozitív) értéket mutat, akkor a két adatsor között nincsen oksági összefüggés, vagyis az egyik mérésnél tapasztalt eredményekből egyáltalán nem következnek a másik mérés eredményei. Ha pedig két adatsor korrelációja –1-hez közeli értéket mutat, akkor a két felmérésnek az egy-egy tanulóra vonatkozó eredményei meglehetősen ellentmondásosak.

Vizsgáljunk – a rövidség és egyszerűség kedvéért – egy csupán tíz tanulóból álló fiktív csoportot, akik megírták a felmérő dolgozatot, amelynek eredményeit az első oszlop tartalmazza. Majd vizsgáljuk meg ugyanezen tanulóknak az adott tantárgyból szerzett tanév végi eredményét, amelyet a második oszlop tartalmaz. A két adatsor korrelációjának mértékét bemutató adatsort minden esetben úgy állítottuk össze, hogy minden felmérő dolgozat átlaga és a tanulók tanév végi osztályzatainak átlaga egyaránt 3,6 legyen, tehát az eredmények átlagában nincs különbség. A három eset azonban rendkívüli módon különbözik egymástól, amit a három táblázat jelentősen különböző korrelációs mutatója tükröz. Az első, erős korrelációt mutató táblázatban vannak ugyan eltérések az egyes tanulók teszteredménye és év végi osztályzata között, a korrelációs tényező azonban 0,7, ami kifejezetten erős oksági összefüggést takar. A +1-es korrelációt akkor érnénk el, ha a felmérő dolgozat és az év végi osztályzat minden tanuló esetében pontosan megegyezne egymással.

A –0,2-es igen gyenge korrelációt mutató táblázati adatsorokban az egyes tanulók két eredménye általában jelentős mértékben eltér egymástól. A diákok esetében gyakori, hogy a két eredmény két osztályzattal is eltér egymástól, ezért a két eredménylista – az azonos átlageredményt leszámítva – alig van összefüggésben egymással. Ebben a példában már joggal vethető föl az ellenőrzést végző vezető részéről az a kérdés, hogy vajon a felmérő dolgozat összeállítása vagy az arra történő tanulói felkészülés nem volt megfelelő, vagy a tanulók év végi osztályzata csupán köszönőviszonyban volt a realitással. Ha megvizsgáljuk az egyre erőteljesebb korrelálatlanságot mutató harmadik és negyedik táblázat adatait, akkor a harmadik táblázatban az egyéni eredmények között még szélsőségesebb különbségeket tapasztalhatunk, míg az utolsó táblázatnál a minden esetben drasztikusan különböző egyéni eredmények már a majdnem teljes káoszt mutató –1-es korrelációs mutatóhoz közelítenek.

Az egyes tanulók eredményei

 

Az egyes tanulók eredményei

példa erős korrelációra

 

példa gyenge korrelációra

Tanuló

1. felmérés

2. felmérés

Tanuló

1. felmérés

2. felmérés

1.

5

5

1.

5

5

2.

4

4

2.

2

4

3.

2

1

3.

4

2

4.

4

3

4.

5

3

5.

3

3

5.

2

4

6.

4

3

6.

5

4

7.

4

4

7.

4

2

8.

3

4

8.

3

5

9.

3

4

9.

2

4

10.

4

5

10.

4

3

Átlag:

3,6

3,6

Átlag:

3,6

3,6

Korreláció

0,7

Korreláció

-0,2

 

Az egyes tanulók eredményei

 

Az egyes tanulók eredményei

példa korrelálatlanságra

példa teljes korrelálatlanságra

Tanuló

1. felmérés

2. felmérés

Tanuló

1. felmérés

2. felmérés

1.

3

5

1.

1

5

2.

4

2

2.

5

1

3.

5

2

3.

5

2

4.

2

5

4.

2

5

5.

5

4

5.

5

2

6.

4

5

6.

2

5

7.

2

5

7.

2

5

8.

5

2

8.

5

2

9.

5

2

9.

4

1

10.

1

4

10.

1

4

Átlag:

3,6

3,6

Átlag:

3,2

3,2

Korreláció

-0,7

Korreláció

-0,9

 

Az Excelben kevésbé jártas vezető kollégák kedvéért az első táblázat megfelelő környezetét tartalmazó kép beemelésével megadjuk a szóban forgó két adatsor korrelációját kiszámító képletet, amelynek eredményeként a B15-ös cellában megjelenik a korrelációt jellemző 0,7-es érték: =KORREL(B4:B13;C4:C13)

Lefordítva: számold ki a (B4:B13) és a (C4:C13) oszlopokban lévő adatsorok korrelációjának mértékét. Az ez iránt érdeklődő kollégáknak azt javasoljuk, hogy készítsenek el egy ilyen jellegű, ehhez hasonló Excel-táblácskát, és abban próbálják ki a korrelációszámítás alkalmazásával kapcsolatos lehetőségeket, és tapasztalják ki a szoftver működésének előnyeit, majd az iskolájukban elvégzett valamely mérés eredményeire alkalmazzák új tudásukat.

Magam több esetben alkalmaztam a különböző adatsorok összefüggéseinek megvilágítására a korrelációt, az egyik esetben a 12. osztályos végzős évfolyam különböző osztályaiban vetettem össze az év végi eredmények és az érettségi vizsgán szerzett osztályzatokat magyar nyelv és irodalomból, valamint matematikából.  A korrelációs vizsgálatok meglepő különbségekre világítottak rá.

A tanév végi osztályzatok és az érettségi vizsgán szerzett osztályzatok korrelációja

Tantárgy/osztály

12. A osztály

12. B osztály

12. C osztály

12.D osztály

Magyar ny. és i.

0,8 erős

0,8 erős

0,4 gyenge

0,4 gyenge

Matematika

0,7 erős

0,6 közepes

0,7 erős

0,7 erős

 

Az A és a B osztály esetében az érettségi vizsga és a tanév végi eredmények egymástól való függésének mutatója mindkét tantárgyból 0,7 körüli korrelációt adott, amely elég erős korrelációnak tekinthető. Ugyanez a helyzet elmondható a C és D osztályok esetében a matematika osztályzatokról. Az utóbbi két osztály esetében azonban magyar nyelv és irodalom tantárgyból mindössze 0,4-es korrelációs eredményeket kaptunk, ami azt mutatta, hogy a tanév végi osztályzatok legföljebb középszerű összefüggésben vannak az érettségin szerzett érdemjegyekkel. Tekintettel arra, hogy az osztályok létszáma a 30 főt meghaladja, a vizsgált minta nagysága elegendő garanciát nyújt arra, hogy az erőteljes eltérés ne a véletlen műve legyen. A felmerült probléma vizsgálatakor feltétlenül figyelembe kell venni az érintett osztályokat tanító pedagógusok és az adott osztályok osztályfőnökeinek véleményét, és meg kell vizsgálni a következő lehetőségeket:

  • a tanulók év végi osztályzatainak megállapításánál a tanulók értékelése nem a pedagógiai program és az érettségi vizsga követelményeinek megfelelően történt,
  • az érettségi vizsgadolgozatok javításakor a javítótanár az indokoltnál szigorúbb szempontok szerint értékelte a tartalmi elemeket vagy eltért a javítási útmutatóban szereplő utasításoktól,
  • az érettségi vizsgadolgozatot író tanulók kompetenciáinak egy része, például a konstruktivitás, az újszerű téma megértésének és elemzésének képessége nem megfelelően fejlődött a középiskolai évek során,
  • a tantárgy tanulása során nem értek a tananyag végére, vagy a négyéves anyag tematikus összefoglalására egyáltalán nem maradt idő,
  • a kitűzött érettségi dolgozat követelményei, a javítási útmutatóban foglaltak eltértek a Nemzeti alaptantervben és a pedagógiai programban foglaltaktól.

A probléma okát feltáró vizsgálatban természetesen még sok ettől különböző szempont is fölmerülhet. Az elemzés során vezetőként arra kell ügyelnünk, hogy ne csupán magyarázatot keressünk a két adatsor közötti gyenge korrelációra, hanem tárjuk föl az ehhez vezető folyamatot, és tegyünk intézkedéseket a későbbi hasonló problémák elkerülése érdekében.

  1. Ha ellenőrzést végzel, légy kitartó, és soha ne futamodj meg

A vezetői ellenőrzésre vonatkozóan a címben szereplő állítást mindenképpen el kell fogadnunk, és az ebben a cikkben bemutatott ellenőrzésekre ezt nem is szeretném értelmezni. Inkább bemutatnék egy néhány évvel korábban történt ellenőrzésemet, amelyet majdnem feladtam, de aztán kiegyenesedtek a dolgok!

Az intézményvezetőnek, tagintézmény-vezetőnek időnként érdemes ellenőriznie az intézményben nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkavégzésének rendjét és alaposságát is. A fizikai dolgozók esetében is emeli ugyanis a munkavégzés színvonalát, a munkavállalók megbízhatóságát és az intézmény iránti elkötelezettségét, ha bírják a vezetők figyelmét, és az általuk végzett tevékenység fontosságát is hangsúlyozza a nem feltétlenül gyakori, de időnként törvényszerűen bekövetkező vezetői ellenőrzés. Természetesen nem lehetséges és nem is szükséges minden héten ellenőrizni a portások, takarítók, a konyhai személyzet, a rendszergazda, a karbantartó munkáját, de az időnkénti ellenőrzés ténye kétségtelenül motiválóan hat a további munkavégzés színvonalára. Főként persze akkor, ha az ellenőrzés során nem bukkantunk kirívó hiányosságra, és a munkafolyamatok vezetői kontrollját követően meg tudjuk dicsérni az iskolában, óvodában dolgozó nem pedagógus munkavállalóinkat. Ezt igazgatóként magam is ilyen elvek alapján igyekeztem csinálni, és az ellenőrzések során általában pozitív tapasztalatokat szereztem. Egy este azonban …

… éppen a fizikaórámra készültem, amely a másnapi tanítási nap első órája lesz, amikor eszembe jutott, hogy az egyik tervezett kísérlethez hiányzik egy apróság, amely nélkülözhetetlennek, de legalábbis célszerűnek látszik a kísérlet látványos bemutatásához. Sebaj – gondoltam – holnap reggel majd bemegyek a szokásos negyed nyolcas érkezésemhez képest egy félórával korábban az iskolába, és a már javában dolgozó karbantartó kollégát megkérem arra, hogy párperces munkával, a szükséges apróság elkészítésével segítsen hozzá a kísérlet eredményes bemutatásához. Mivel a karbantartó kolléga munkaideje reggel 6 órakor kezdődött, különösebb aggodalom és lelkiismeret-furdalás nélkül ¾ 7-re bementem az iskolába. Mint kiderült, elhamarkodottan tettem…

Amint a kabátomat és a telefonomat letettem, leszaladtam a földszinten lévő karbantartói műhelybe, kopogtattam egyszer, majd még egyszer, de senki sem nyitott ajtót. Hát persze – gondoltam – a karbantartónak éppen azért kezdődik másfél órával a tanítás előtt a munkaideje, hogy még a tanulók és a pedagógusok érkezése előtt meg tudja javítani azokat a meghibásodásokat, amelyeket az előző napokban a takarítók, konyhai dolgozók vagy az adminisztratív dolgozók jeleztek. A kolléga tehát nyilván valamelyik tanteremben dolgozik: végigszaladtam tehát az épület mind a négy szintjét, de a kollégát csak nem találtam meg. Érdeklődtem persze a folyosókon dolgozó takarító munkatársaktól is, de Pistát ők sem látták. Hasonlóan jártam a tornateremben és a tanulói öltözőkben is. Csak nem szabadságon van a kedves karbantartó barátom? Megvan! ütöttem a homlokomra, és elmentem a portára, ahol megkérdeztem: „Pista bent van-e az iskolában?” A portás naprakészen válaszolt: hát persze, 6.00-kor pontosan megérkezett, bizonyára a műhelyében szorgalmasan dolgozik!

Nos, ezen a ponton komoly aggodalmak telepedtek meg a fejemben: de hol lehet a karbantartó kolléga, ha bent van ugyan az iskolában, de sehol sem találom és a portáson kívül még senki nem látta? Ismét briliáns ötletem támadt: felhívom az irodában hagyott mobiltelefonomon. Ez újabb futási kör után az egyébként pompás ötletem azonban hamvába holt: a kolléga bizony nem vette föl a telefonját. De a történet kezdett határozottan érdekessé válni. Nem adtam föl, bár az már nyilvánvaló volt, hogy a fizikaórai kísérletemet a kütyü nélkül kell megoldanom, szellemem értékeivel pótolva az eszköz nyilvánvaló fizikai hiányosságait.

Megkíséreltem tehát a lehetetlent: multilaterális módszerrel próbálkoztam a karbantartó kollégám előkerítésével. Ez annyit jelentett, hogy ismét elmentem a műhelyéhez, kopogtatás helyett immár dörömböltem az ajtón, duális eszközként a kiabálást vettem be, tercier módszerként pedig folyamatosan hívtam a telefonját. Ekkor – nyilván kitartó próbálkozásom eredményeként – fáradozásomat végre siker koronázta: a karbantartó kolléga diszkréten, halkan kinyitotta birodalma ajtaját, és méltatlankodó álmos tekintettel, nem éppen frissen fésülten nézett az arcomba. Az előző félórában folytatott tevékenysége mibenlétét firtató kérdésemre azonban csupán egy lemondó legyintéssel válaszolt, és azt kérdezte: miben segíthetne. Erre a kérdésére azonban – talán megbocsáthatóan – már én sem válaszoltam.

A nem tervezett, véletlenszerű ellenőrzés tapasztalatait leszűrtem, és a következő napon tisztáztuk a karbantartó kollégával a probléma lényegét, a tapasztalatokat írásban is rögzítettem, amelyben felhívtam a figyelmét az ilyen jellegű „munkavégzés” tarthatatlanságára. Ezután átmenetileg határozottan javult a munkájának színvonala, de pár hónap elteltével mégis elhagyta az iskolát. Sajnáltam, mert ügyes kezű ember volt, de – mondanom sem kell – nyugodt munkatempója bizonyára a következő munkahelyein is gyümölcsözőnek bizonyult.

  1. Hadd puhuljon a saját levében!

A tapasztalt vezető kollégáim azzal is teljes mértékben tisztában vannak, hogy az intézmény működésével kapcsolatos adatok feldolgozásán, a pedagógusok tevékenységének kontrollján, az iskola dolgozóinak periodikus ellenőrzésén túl a tanulók is jogot formálnak, sőt számot tartanak arra, hogy tevékenységüket vezetői érdeklődés és figyelem övezze. A korábbiakban ennek számos módjáról igyekeztem írni olvasóink számára, és a következőkben is közre szeretném adni az érdeklődésre számot tartó, talán nem mindennapi módszereket.

Ez az iskolapélda nem a diákok rutinszerű és többé-kevésbé rendszere tervezett ellenőrzéséről szól, hanem a mindennapok forgatagában megtörtént esetet mutat be; olyat, amelyhez hasonló szinte minden iskolában megtörtént már. Egy iskolai ünnepség az annak témájául szolgáló lélekemelő megemlékezés mellett minden esetben a tanulók nevelésének egyik leghatásosabb eszköze. Ezért nagyon fontos, hogy ezeken a jeles eseményeken a nevelőtestület minden tagja és az intézmény vezetése is részt vegyen, hogy viselkedésével, figyelmével példát mutathasson a fiataloknak. Igazgatóként mindig nagyon figyeltem arra, hogy az ünnepi megemlékezés előtt jól láthatóan és a diákság számára egyértelműen érzékelhetően végigtekintsek a résztvevő több mint félezer tanulón, a láthatóan kifogásolhatóan viselkedő tanítványok számára egy gesztussal jelezzem a kontroll jelenlétét. És persze – ha erre nyílik lehetőség – az ünnepi műsor után vezetőként ismerjem el a közös ünneplés érdekében végzett szép munkát, és megköszönjem a műsor előkészítésében és előadásában közreműködő diákok és pedagógusok felkészülését.

Emlékeim szerint ez így volt azon a Nemzeti ünnep alkalmából szervezett, március 14-én (pénteken) megtartott műsoron is, amely – a sokak által befektetett közös munka eredményeként – talán még a szokásosnál is jobban megdobogtatta szívünket. Ennek oka az volt, hogy a jól összefogott történelmi áttekintés, a szép táncok és versek, a nemzeti zászlókat sem nélkülöző színpadi képek, nem utolsósorban pedig az iskolai kórus közreműködésének eredményeként lélekben gyarapodva távozhattunk az ünnepi műsornak helyt adó színházteremből. Magam is elégedetten tértem vissza szokásos tanári és vezetői tevékenységemhez, hiszen az ünnepi óra után folytatódnia kellett az iskola mindennapi működését támogató munkámnak. Elégedettségem azonban csak a műsort követő második tanóra végéig tartott…

Ekkor ugyanis a tanítási órát követő szünetben egy kollégám bekopogott hozzám, és egy láthatóan a matematika füzetből kitépett kockás lapra kézírással írt „verset” vagy talán inkább gúnyverset nyújtott át nekem azzal az információval, hogy az írást most találta az iskolai hirdetőtáblán, ahol már több diák olvasta azt. A vers a délelőtti órákban látott iskolai műsort és annak résztvevőit gúnyolta, kifogásolva azt, hogy ezt az iskola diákjai egyáltalán meghallgatják, és némelyeknek még tetszik is. A művet tartalmazó kockás lapon aláírás nem szerepelt, így az „ismeretlen szerző” megfoghatatlan kategóriájával álltunk szemben.

A gúnyvers elrontotta a napomat, mert értékeinket kérdőjelezte meg, ráadásul úgy, hogy az annak létrehozásában közreműködőket becsmérelte és egyben megkérdőjelezte a hallgatóság értékítéletét. De nem tartottam fontosnak (sem pedig lehetségesnek) annak kiderítését, hogy kinek a tollából származik az írás. Persze perceken belül a nevelőtestületben is elterjedt a méltatlan esemény híre, sőt az iratot megtaláló kolléga a szünetben kifüggesztette azt a tanári hirdető táblára. Ezt követően azonban perceken belül felkeresett engem egy másik kolléga, aki azt mondta: ő tuti biztosra tudja, hogy ki írta a verset, hiszen a négy év alatt számos dolgozatát javította, és az évek során szisztematikusan igyekezett javítani diákja stílusán, írásképén és helyesírásán.

Na – gondoltam – ha már szándékom ellenére kiderült, hogy ki a méltatlan írás szerzője, akkor behívatom az igazgatói irodába, és „elbeszélgetek” vele a korrekt magatartásról és a névtelen irományok közzétételéről. Ezért megkértem az érintett diák osztályfőnökét, hogy menjen föl a szóban forgó osztályba, és nyilvánosan jelentse be, hogy X.Y. tanulót hívatja az igazgató, ezért haladéktalanul jelenjen meg az igazgatói iroda előtt. A kolléga – a nyomaték kedvéért, helyesen – el is kísérte a tanulót a szóban forgó helyre, és jelezte számomra, hogy a „szerző” itt vár az iroda előtt.

Az ilyen ügyeket azonban sohasem szabad indulatból kezelni, másrészt olyan pedagógiai módszert szerettem volna alkalmazni, amely mindkettőnket megkíméli a konfrontációtól, és elkerüli az oktalan, sehová sem vezető tagadás lehetőségét is. Ezért – noha éppen nem volt más dolgom – kinyitottam az iroda ajtaját, és a folyosón várakozó érintett diáknak ezt mondtam: „Ákos, most nem érek rá. Várj itt, amint arra lehetőség lesz, szólítalak és behívlak.” Higgadtan és nyugodtan beszéltem hozzá, az elkövetkezendő megbeszélés témáját azonban teljes mértékben elkerültem.

Úgy gondoltam, hogy az igazgatói iroda előtt magányosan eltöltött félórácska jelentős mértékben hozzájárulhat a probléma megoldásához vagy inkább megoldódásához. Elgondoltam magamban, hogy hasonló helyzetben diákként mi forogna az agyamban, például:

  • Vajon miért hívatott az igazgató? Lehetséges, hogy meg akar dicsérni? De ugyan mi oka lenne erre: rosszul tanulok, szorgalmam közepes; mi tagadás: elég sok baj van velem…
  • Lehet, hogy megint a tanáraimmal szemben tanúsított magatartásomat fogjak kifogásolni, hiszen ez – valljuk be őszintén – elég gyakran megtörténik, és pár napja X. tanárnővel sem viselkedtem valami elegánsan…
  • Te jó ég! Lehet, hogy kiderült, hogy a ma kifüggesztett névtelen versnek én vagyok a szerzője? De hát hogyan történhetett ez meg? Egy már biztos: hülyeség volt megírni, kirakni a hirdetőre pedig végképpen eszement ötlet volt!
  • De igen, bizony lehetséges, hogy az utóbbiról van szó, hiszen saját magyartanárommal üzentek értem…
  • És milyen következménye lehet ennek: lehet, hogy akár ki is rúghatnak, de egy igazgatói intés nélkül biztosan nem úszom meg. Azonban nem is ez a fő baj: de mit szól ehhez majd apám? És ez még hagyján, de amit anyámtól kapok, azt nem teszem ki az ablakba! És a motor is odavan, amit ígértek nekem, ha …

Úgy vélem, ilyen vagy ehhez nagyon hasonló gondolatok foroghattak tanítványom fejében, ami nem eredményezhetett számára túlságosan magas mentális komfortot. Az én fejembe pedig ilyen gondolatok fészkelték be magukat: csak hadd puhuljon saját levében, ha átgondolja saját labilis helyzetét, akkor biztosabban szót értünk majd egymással, és további vádaskodások és bizonygatások nélkül magától is megoldódik a probléma. Szűk félóra elteltével – ezalatt szokásos munkámba merültem, és még egy jó kávét is megittam – úgy véltem elérkezett az idő a beszélgetésre. Ezért behívtam a diákot, leültettem a fotelbe (gyakorlatomban ez teljesen más kategória, mint a szőnyeg szélére állítás!), és megkérdeztem tőle: „Tudod-e miért hívattalak”.

A várakoztatás és a probléma érési idejének megnyújtása eredményesnek bizonyult: Ákos tudta, miért hívattam, és kérdés nélkül elmondta, hogy a méltatlan verset valóban ő írta. Egyben elnézést is kért az iskola közösségétől és személyesen tőlem. Ezt követően azt mondtam neki, hogy méltányolom az őszinteségét, ezért a legmagasabb szintű fegyelmező eljárás alkalmazásával igazgatói intésben részesítem, és ezzel az ügyet lezártnak tekintem. Nem indítok ellene fegyelmi eljárást, ami az iskolából történő eltávolítással is végződhetne. Azt kértem még tőle, hogy kérjen bocsánatot a műsort szerkesztő és rendező kollégától, amit ő még aznap megtett.

De a látszólagos sikertörténet ezzel mér nem ért véget, mert a rákövetkező, azaz március 17-i, hétfői tanítási napon Ákos bekopogott az irodámba, és váratlanul átadott egy nekem szóló általa írt levelet, amelyet immár nem a matekfüzetből kitépett papírra, hanem szabványos A/4-es papírra írt. A levelet megőriztem, és – tekintettel az azóta eltelt 12 évre – az anonimitás biztosításával közreadom.

andor--2-.png

Amint a levélből látható, diákom igyekezett a tőle telhető legkulturáltabban, a levélírás tanult szabályainak teljes megtartásával megfogalmazni álláspontját, amelyben elnézést kért az általa is méltatlannak értékelt meggondolatlan cselekedetért. Olyan árnyaltan fogalmazta meg a saját versének névtelen nyilvánosságra hozásával kapcsolatos problémákat, amely engem is megdöbbentett. Mint a sorok között olvasható, nemcsak az iskola igazgatójától, tanáraitól kért bocsánatot, de – minden elvárást meghaladóan – még az iskolarendszerhez való hozzáállásán is változtatni kívánt, ami persze kicsit nehezen értelmezhető. De egy sikeres konfliktuskezelési és megoldási eljárás végéhez érve ezt már nyílt szívvel megbocsáthatjuk neki!

 

A mappában található képek előnézete Balatoni bringakör-2020