Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A 326-os Kormányrendelet 2015. április 17-i módosulása

2015.04.17

326/2013. (VIII. 30.) Kormányrendelet

2015. április 17-én hatályba lépő előírásai

A teljes cikk Wordben itt is letölthető: 326-os-2015-április-17

Áthúzva: a 2015. március 16-án hatályát vesztett szöveg

Aláhúzva: a 2015. március 17-én hatályba lépett módosított szöveg

Pirossal kiemelve: a 2015. április 17-én hatályba lépett új szöveg

2. § (2) Gyakornoki időként A gyakornoki idő két év. A gyakornoki idő kikötésekor a foglalkoztatási jogviszony létesítésének időpontjától számított kétéves időszakot létesítése előtt megszerzett szakmai gyakorlatot be kell számítani, azzal, hogy gyakornoki időként a két évből hátra levő időt kell a kinevezésben, illetve a munkaszerződésben rögzíteni. A Ha a határozott időre szóló közalkalmazotti jogviszony, munkaviszony időtartama rövidebb, mint a gyakornok számára megállapítandó gyakornoki idő, akkor a gyakornoki időt a határozott idő lejártáig kell kikötni.

d) az intézményi önértékelés pedagógusra gyakornokra vonatkozó megállapításainak értékelése.megállapításainak, valamint a szakmai vezető (a továbbiakban: mentor) gyakornokra vonatkozó értékelésének megismerése.

a) a gyakornok által feltöltött portfólió alapján áttekinti és értékeli a pedagógus gyakornok szakmai tevékenységét, eredményeit, valamint az intézményi önértékelés gyakornokra vonatkozó részeit, ennek során - az 1. mellékletben foglaltak szerint - kiemelten figyelembe veszi a 8. § (3) bekezdésében meghatározott pedagóguskompetenciákat és tevékenységeket, továbbá a feltöltött portfólió alapján kérdéseket fogalmaz meg, amelyeket a portfólióvédés előtt legalább hét nappal eljuttat a gyakornok részére,

(8) A minősítési eljárás során a minősítő bizottság

a) áttekinti és értékeli a pedagógus által feltöltött portfóliót, az intézményi önértékelés pedagógusra vonatkozó részeit, valamint az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés során a látogatott foglalkozásokra vonatkozó megállapításokat és az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés összegző értékelését, ennek során - az 1. mellékletben foglaltak szerint - kiemelten figyelembe veszi a 8. § (3) bekezdésében meghatározott pedagóguskompetenciákat és tevékenységeket, továbbá a feltöltött portfólió alapján kérdéseket fogalmaz meg, amelyeket a portfólióvédés előtt legalább hét nappal eljuttat a pedagógus részére,

(5a) Az (5) bekezdés szerinti munkaidő-kedvezményt a köznevelési intézmény vezetője az OH-nak - vagy szaktanácsadói feladatok ellátása esetén a pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézménynek - a szakértői, szaktanácsadói feladatokra az adott tanítási, nevelési év, adott félévére szóló megbízása alapján köteles biztosítani.

5. § (1a) A Kutatótanár fokozatba lépéshez szükséges minősítési eljárás eredményeként a következő döntések hozhatók:

a) "Kutatótanár fokozatba lép",

b) "Pedagógus II. fokozatban marad" vagy

c) "Mesterpedagógus fokozatban marad."

(1b) A Kutatótanár fokozatba lépéshez szükséges minősítési eljárás befejezésétől számított további két év szakmai gyakorlat megszerzése után a minősítési eljárás megismételhető, ha a Kutatótanár fokozatba lépéshez szükséges minősítési eljárás az (1a) bekezdés b) vagy c) pontjában foglalt eredménnyel zárult.

6. § (1) Az intézményvezető kijelöli a szakmai vezetőt (a továbbiakban: mentor),mentort, aki segíti a gyakornokot a köznevelési intézményi szervezetbe történő beilleszkedésben és a pedagógiai-módszertani feladatok gyakorlati megvalósításában. A mentor legalább félévente írásban értékeli a gyakornok tevékenységét, és az értékelést átadja az intézményvezetőnek és a gyakornoknak.

(1a) Óvodapszichológus, iskolapszichológus munkakörben foglalkoztatott gyakornok esetében - ha a nevelési- oktatási intézményben nem áll alkalmazásban olyan pszichológus szakképzettséggel rendelkező személy pedagógus-munkakörben, aki a gyakornok óvodapszichológus, iskolapszichológus mentorálását elláthatná - az intézményvezető a pedagógiai szakszolgálati intézmény óvodapszichológus, iskolapszichológus munkakörben foglalkoztatott munkatársának mentorként való kijelölését kérheti a fenntartótól, feltéve, hogy a nevelési-oktatási intézmény és a pedagógiai szakszolgálat fenntartója azonos, egyéb esetben a nevelési-oktatási intézmény és a pedagógiai szakszolgálati intézmény fenntartója között létrejött megállapodás alapján kell a mentorálási feladatokat megszervezni.

(1b) A Gyvt. hatálya alá tartozó intézmény esetében - ha a gyakornok munkakörével azonos pedagógus- munkakörben foglalkoztatott mentor nem jelölhető ki - a mentori feladatokat az intézményvezető vagy döntése alapján a gyakornok közvetlen szakmai felettese látja el.

7. § (2) A minősítő bizottság tagjai:

a) minősítő vizsga esetében

aa) a pedagógusképző felsőoktatási intézmény Tanárképzési Központjának javaslatára az intézmény oktatója vagy gyakorlóiskolájának, gyakorlóóvodájának, gyakorlókollégiumának legalább Pedagógus II. fokozatba sorolt alkalmazottja, aki a külön jogszabályban foglaltak szerinti felkészítésben vett részt,

ac) a Gyvt. hatálya alá tartozó intézményben foglalkoztatott gyakornok esetében az intézmény vezetője vagy az általa megbízott, a minősítő vizsgán résztvevőnél magasabb fokozatba besorolt, azonos munkakörben foglalkoztatott alkalmazott,

b) minősítési eljárás esetében

ba) az OH által delegált, az Országos szakértői névjegyzéken pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítés szakterületen szereplő köznevelési szakértő, aki a külön jogszabályban foglaltak szerinti felkészítésben vett részt vagy pedagógusképző felsőoktatási intézmény oktatója vagy gyakorlóiskolájának, gyakorlóóvodájának, gyakorlókollégiumának legalább Pedagógus II. fokozatba sorolt alkalmazottja, aki a külön jogszabályban foglaltak szerinti felkészítésben részt vett,részt,

bb) a pedagógust alkalmazó köznevelési intézmény vezetője vagy az általa megbízott pedagógus-szakvizsgával rendelkező alkalmazott, az intézményvezető minősítési eljárása esetében a fenntartó képviselője, valamint

bb) a pedagógust alkalmazó köznevelési intézmény vezetője vagy az általa megbízott pedagógus-szakvizsgával és magasabb vezetői, vezetői megbízással rendelkező vagy ilyen munkakörben foglalkoztatott alkalmazott, az intézményvezető minősítési eljárása esetében a fenntartó képviselője,

bc) 40 Gyvt. hatálya alá tartozó intézményben foglalkoztatott pedagógus esetében az intézmény vezetője vagy az általa megbízott, a minősítési eljárásban résztvevőnél magasabb fokozatba besorolt, azonos munkakörben foglalkoztatott alkalmazott, az intézményvezető minősítési eljárása esetében a fenntartó képviselője,

8. § (1) A portfólió egy olyan dokumentumgyűjtemény, amely alapján végigkísérhető a pedagóguskompetenciák fejlődése, a pedagógus szakmai útja, tevékenysége, nehézségei és sikerei egyrészt a tények tükrében, másrészt a pedagógus reflexiói, értelmezése alapján. A portfólió tartalmazza:

(6) A portfólió részletes követelményeit, a tartalmi elemekhez tartozó alap- és szabadon választható dokumentumok listáját az OH dolgozza ki, és teszi közzé az OH honlapján. A pedagógusértékelési eszközöket az OH dolgozza ki, és a miniszter hagyja jóvá. A miniszter által jóváhagyott pedagógusértékelési eszközöket az OH közzéteszi a honlapján.

9. § (3) A Mesterpedagógus és Kutatótanár fokozat eléréséhez szükséges minősítési eljárás során a minősítő bizottság

a) áttekinti a pedagógus által feltöltött portfóliót, az intézményi önértékelés pedagógusra vonatkozó részeit, valamint az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés során látogatott foglalkozások tapasztalatait és az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés összegző értékelését, amelynek során felhasználja a kapott információkat, és az 1. mellékletben foglaltak szerint kiemelten figyelembe veszi a 4. § (5) és (6) bekezdésében felsorolt tevékenységeket, intézményvezető, intézményegység-vezető és vezetőpedagógus esetében a vezetői tevékenységet, valamint15.továbbá a feltöltött portfólió alapján kérdéseket fogalmaz meg, cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva amelyeket a portfólióvédés előtt legalább hét nappal eljuttat a következőket rendeli el.pedagógus részére, valamint

(3a) Kutatótanár fokozat eléréséhez szükséges minősítési eljárás során a minősítő bizottság - a (3) bekezdésben foglaltakon kívül - áttekinti és értékeli a pedagógus által végzett kutatás-fejlesztési tevékenységet is.

10. § (3) A kötelező minősítő vizsga, minősítési eljárás időpontját az intézményvezető a kinevezést, a munkaszerződés megkötését, a kinevezés, munkaszerződés módosítását követő egy öt munkanapon belül, a foglalkoztatási jogviszony megszűnését vagy szünetelését a megszűnést vagy a szünetelés kezdetét követő öt munkanapon belül rögzíti az OH által működtetett informatikai támogató rendszerben.

(5) Az intézményvezető a pedagógus jelentkezését május 10-éig rögzíti az OH által működtetett informatikai támogató rendszerben.rendszerben, amelyről a pedagógus az OH-tól elektronikus úton visszajelzést kap. Az intézményvezető a pedagógus minősítő vizsgára, minősítési eljárásra való jelentkezésének rögzítését nem tagadhatja meg.

(9a) Ha a pedagógus az adott év április 30-áig kezdeményezte az intézményvezetőnél a következő évi minősítési eljárásra történő jelentkezését, de az intézményvezető nem vagy hibásan rögzítette azt az OH által működtetett informatikai támogató rendszerben, akkor a pedagógus az OH részére benyújtott írásbeli kérelmével a jelentkezés éve május 31-éig kérheti a minisztertől a minősítési tervbe való felvételét. Azt a (8) bekezdésben meghatározott kérelmezőt, aki a minősítési tervbe történő felvétel feltételeinek megfelel, pótlólag fel kell venni a minősítési tervbe.

11.§ (6) Ha a pedagógus neki fel nem róható okból nem tud részt venni a minősítő vizsgán,vizsga, minősítési eljárásban,eljárás - a pedagógus személyes részvételét igénylő - eseményén, az OH új időpontot jelöl ki a számára. E szabály alkalmazásában a pedagógusnak fel nem róható ok minden olyan a részvételt gátló esemény, körülmény, amelynek bekövetkezése nem vezethető vissza a pedagógus szándékos vagy gondatlan magatartására. A pedagógus az új időpont kijelölése iránti kérelmet az ok megjelölésével, az ok felmerülésével egyidejűleg, de legkésőbb az elmulasztott esemény napját követő nyolc napon belül nyújthatja be az OH részére. Ha a minősítő vizsga, minősítési eljárás a pedagógusnak felróható okból meghiúsul, a minősítő bizottság erre vonatkozó megállapítása alapján az OH kiállítja a minősítő vizsga, a minősítési eljárás sikertelenségéről a tanúsítványt.

11.§ (8) A pedagógus a jelentkezés évének november 30. napjáig feltölti a portfólióját az OH által működtetett informatikai támogató rendszerbe. Ha a pedagógus e határidőre nem tölti fel portfólióját, az OH - minősítő bizottság kirendelése nélkül - állapítja meg a minősítő vizsga, a minősítési eljárás sikertelenségét és kiállítja erről a tanúsítványt. Ha a portfólió feltöltése nem teljes körűen történt meg, azonban a szakmai önéletrajz, az eredetiségnyilatkozat, - ha szükséges - az intézményvezetői munkáltatói igazolás, a pedagógust foglalkoztató intézmény intézményi környezetének rövid bemutatása, a szakmai életút értékelése, valamint a nevelő-oktató munka alapdokumentumai hiánytalanul feltöltésre kerültek, a minősítő bizottság elnökének felszólítására a portfólióvédést megelőző huszonötödik és huszadik nap között lehetősége van a pedagógusnak a hiányzó dokumentumokat pótolni. Ha ezen dokumentumok bármelyike ismételten nem vagy hiányosan kerül feltöltésre, akkor az OH - minősítő bizottság kirendelése nélkül - állapítja meg a minősítő vizsga, a minősítési eljárás sikertelenségét és kiállítja erről a tanúsítványt. Ha a minősítési eljárás (4) bekezdés szerint kijelölt időpontja a következő tanévre esik, a pedagógus az azt megelőző tanítási év végéig módosíthatja portfólióját, amikor a minősítésre sor kerül.

12. § (2) A megismételt minősítő vizsga, a megismételt, továbbá a nem kötelező minősítési eljárás díja a kötelező legkisebb alapbér (minimálbér) központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott az illetmény számítását megalapozó vetítési alap hetven százaléka, amelyet az eljárás kezdeményezőjének a minősítő vizsgát, minősítési eljárást szervező OH Magyar Államkincstárnál kincstárnál vezetett számlájára kell befizetnie. Megismételt minősítő vizsgának, minősítési eljárásnak a magasabb fokozatba történő besorolás megszerzésére irányuló sikertelenül zárult minősítő vizsgát, minősítési eljárást követően az ugyanazon fokozatba történő besorolás megszerzésére irányuló minősítő vizsga, minősítési eljárás minősül.

13. § (1) A magasabb fokozatba történő előrelépéshez és a gyakornoki idő teljesítéséhez szükséges szakmai gyakorlat

(1a) Az (1) bekezdés a)-g) pontja szerinti különböző jogviszonyokban szerzett szakmai gyakorlat időtartamát össze kell számítani. Az összeszámításkor egy évnek 365 napos időtartam felel meg. A szakmai gyakorlat megállapításakor az azonos időtartamra figyelembe vehető több jogviszony közül csak egy jogviszony számítható be.

(4) Ha a pedagógus a munkaköréhez jogszabályban előírt újabb szakképzettséget szerez magasabb végzettségi szinten, a magasabb végzettségi szintnek megfelelő illetményalapra az oklevél bemutatását követő hónap első napjától jogosult.

14. § (2a) Nem kell alkalmazni a (2) bekezdést abban az esetben, ha a munkavállaló a Gyvt. hatálya alá tartozó, ugyanazon intézményben újabb, pedagógus-munkakörre létesített foglalkoztatási jogviszonyt létesít azt követően, hogy az intézmény vezetőjének kezdeményezésére az intézményen belül pedagógus-munkakörből nem pedagógus munkakörbe került át.

17. § (1) Nevelési-oktatási intézményben a pedagógus számára a kötött munkaidőnek neveléssel-oktatással le nem kötött részében

16. az intézményfejlesztési és intézményi önértékelési feladatokban való közreműködés,

(6) Azokban a kollégiumokban, amelyekben a pedagógiai felügyelői munkakör nem került bevezetésre, a pedagógus neveléssel-oktatással lekötött munkaideje heti harminc, gyakorló kollégiumban és fogyatékos tanulók kollégiumában heti huszonhat óra, amely teljesíthető az iskolai vagy kollégiumi foglalkozáson részt nem vevő tanulók - étkezési, alvási és a heti pihenőnapon, munkaszüneti napon teljesített ügyeleti időn kívüli - folyamatos pedagógiai felügyeletének ellátásával is. Ebben az esetben a kollégiumi pedagóguslétszám meghatározásánál figyelembe kell venni a tanulók nemenként és épületenként megadott létszámát, a kollégiumi foglalkozási időn kívül nemenként és épületenként átlagosan 100,száz, legfeljebb 120 százhúsz fős tanulói csoporthoz egy pedagógussal számolva. Ha az e bekezdés szerinti pedagógus részt vesz a 4. § (5) bekezdésében meghatározott feladatok ellátásában, neveléssel-oktatással lekötött munkaideje nem lehet több heti huszonnégy, gyakorló kollégiumban és fogyatékos tanulók kollégiumában heti húsz óránál.

36. § (4) A 2015. január 1-jén ideiglenesen Pedagógus II. fokozatba besorolt pedagógus legkésőbb 2018. december 31-éig a 3. § szerinti minősítési eljárásban köteles részt venni. Ha erre a megjelölt időpontig nem kerül sor, a Pedagógus II. fokozatba való ideiglenes besorolását elveszti, és 2019. január 1-jétől újra Pedagógus I. fokozatba kell besorolni.besorolni, azzal hogy a munkáltató a Pedagógus I. és Pedagógus II. fokozat alapján a pedagógust megillető illetmény különbözetére visszamenőleg nem tarthat igényt.

(8) A 2015. december 31-éig Pedagógus I. vagy Pedagógus II. fokozatba besorolt pedagógus is részt vehet a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben, a pedagógusok minősítő vizsgáján vagy minősítési eljárásában szakértőként vagy a szaktanácsadói feladatok ellátásában, feltéve, hogy a (6) bekezdésben(6) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelel. Az a pedagógus, aki nem rendelkezik a (6) bekezdés a) pontjában(6) bekezdés a) pontjában előírt tizennégy év szakmai gyakorlattal, de szerepel a szaktanácsadói névjegyzéken, 2015. december 31-ig részt vehet a szaktanácsadói feladatok ellátásában. A szakértői vagy szaktanácsadói feladatokat e bekezdés alapján ellátó pedagógusra is alkalmazni kell a 4. § (5), valamint (7) és (8) bekezdésében foglaltakat.

(11) A 2015. év során megvalósuló minősítő vizsgák és minősítési eljárások esetében az országos pedagógiai- szakmai ellenőrzés során a látogatott foglalkozások tapasztalatainak és az összegző értékelésnek az áttekintése, értékelése, valamint az önértékelés megismerése nem képezi részét a pedagógus értékelésének. A pedagógust 2015. évben az 1/A. mellékletben foglaltak szerint kell értékelni.

(12) 2015. évben az a pedagógus, aki legkésőbb a minősítési eljárásra történő jelentkezés határidejéig tizennégy év szakmai gyakorlatot szerzett és

a) pedagógus-szakvizsgával rendelkezik, kezdeményezheti a Mesterpedagógus;

b) a munkaköre ellátásához szükséges végzettséghez és szakképzettséghez kapcsolódó szakterületen szerzett tudományos fokozattal vagy 1984. szeptember 1-je után szerzett egyetemi tudományos fokozattal (dr.univ.) rendelkezik és rendszeres szakmai publikációs tevékenységet folytat, kezdeményezheti a Kutatótanár

fokozatba történő besoroláshoz szükséges minősítési eljárást.

39/B. § (1) 2015. évben a 4. § (6a) bekezdésében foglaltaktól eltérően a Mesterpedagógus fokozatba besorolt pedagógus, aki köznevelési intézményben vezetői vagy magasabb vezetői megbízást kapott vagy ilyen munkakört tölt be, köteles részt venni a 4. § (5) bekezdésében meghatározott feladatok ellátásában.

(2) Az a pedagógus, aki a 2015. évi minősítő vizsgára, minősítési eljárásra jelentkezett, de 2014. november 30-áig nem töltötte fel a portfólióját az OH által működtetett informatikai támogató rendszerbe, az e rendelet hatálybalépését követő harmincadik napig eleget tehet ezen kötelezettségének. Ha a pedagógus e határidőre nem tölti fel portfólióját, az OH - minősítő bizottság kirendelése nélkül - állapítja meg a minősítő vizsga, a minősítési eljárás sikertelenségét és kiállítja erről a tanúsítványt. Ha a portfólió feltöltése nem teljes körűen történt meg, azonban a szakmai önéletrajz, az eredetiségnyilatkozat, - ha szükséges - az intézményvezetői munkáltatói igazolás, a pedagógust foglalkoztató intézmény intézményi környezetének rövid bemutatása, a szakmai életút értékelése, valamint a nevelő-oktató munka alapdokumentumai hiánytalanul feltöltésre kerültek, a minősítő bizottság elnökének felszólítására a portfólióvédést megelőző huszonötödik és huszadik nap között lehetősége van a pedagógusnak a hiányzó dokumentumokat pótolni. Ha ezen dokumentumok bármelyike nem vagy hiányosan kerül feltöltésre, akkor az OH - minősítő bizottság kirendelése nélkül - állapítja meg a minősítő vizsga, a minősítési eljárás sikertelenségét és kiállítja erről a tanúsítványt.

(3) 2018. december 31-éig Pedagógus I. fokozatba besorolt jelentkező esetében, ha a Mesterpedagógus és a Kutatótanár fokozatba történő besorolásra irányuló minősítési eljárás eredménytelen, "Pedagógus I. fokozatban marad" döntést hoz a bizottság, továbbá ilyen tartalmú tanúsítványt állít ki az OH.

39/C. § A nevelési-oktatási intézményben nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottat, aki pedagógus szakképzettséggel és 2015. szeptember 1-jén

a) már legalább két év szakmai gyakorlattal rendelkezik, Pedagógus I. fokozatba, továbbá a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősülő, valamint a fizetési fokozat megállapításánál beszámítandó idő szerinti kategóriába,

b) két évnél kevesebb szakmai gyakorlattal rendelkezik, Gyakornok fokozatba

kell besorolni.

1. A Pedagógus I. fokozatba történő besorolás értékelése 2015. évben

 

A

B

1

Az értékelés elemei

%

2

A pedagógus teljes szakmai tevékenységét bemutató portfólió értékelése
A portfólióvédés értékelése

60

3

Ha a munkakör részét képezi foglalkozás, tanóra megtartása, a pedagógus által vezetett foglalkozás értékelése
Ha a munkakör részét nem képezi foglalkozás, tanóra megtartása, a munkakör ellátása során keletkezett dokumentum elemzése

40

2. A Pedagógus II. fokozatba történő besorolás értékelése 2015. évben

 

A

B

1

Az értékelés elemei

%

2

A pedagógus teljes szakmai tevékenységét bemutató portfólió értékelése
A portfólióvédés értékelése

60

3

Ha a munkakör részét képezi foglalkozás, tanóra megtartása, a pedagógus által vezetett foglalkozás értékelése
Ha a munkakör részét nem képezi foglalkozás, tanóra megtartása, a munkakör ellátása során keletkezett dokumentum elemzése

40

 

 

A mappában található képek előnézete Irénke virágai-2014