Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Óraterv, foglalkozásterv-2015

2014.10.07

Az óratervi minta itt letölthető: Óraterv_minta_2015

 

Az óratervek, foglalkozási tervek, óravázlatok elkészítéséről
 
Azt látom, hogy a pedagógusok jelentős része komoly stratégiai hibát követ el: a portfóliókészítés munkafolyamatát az óravázlatok készítésével kezdi el. Pedig legelőször a pályázó személyével, iskolájával/óvodájával, szakmai múltjával és terveivel kapcsolatos, gyorsan elkészíthető dokumentumokkal érdemes végezni, majd meg kell tervezni a portfólió szerkezetét:
·   melyik az a csoportok, amelynek a csoportprofilját el fogom készíteni,
·   melyik az a fejezet, tananyagrész, amelyből a tematikus tervet el fogom elkészíteni,
·   melyik fejezetből, tananyagrészből hány egymással összefüggő foglalkozást, órát fogok feltölteni óratervként.
Javaslatom tehát az, hogy az óratervek, foglalkozási tervek elkészítésére mindenképpen a tematikus tervek, féléves foglalkozási tervek elkészítését követően kerüljön sor. Azok a kollégák, akik az óravázlatok elkészítésével kezdik el a portfólió-készítést, többnyire két hibába esnek bele:
·   indokolatlanul hosszú, akár 5-10 oldal terjedelmű óravázlatokat készítenek, mert nem látják át az előttük álló feladat struktúráját
·   a 30-60 oldalas óratervi terjedelem miatt nem marad elég energiájuk az óraterveknél is fontosabb részek, tematikus egység kimunkálására
 
Most tekintsük át, milyen terjedelmi szabályok fogalmazhatók meg a jogszabályok és az útmutatóban közöltek alapján az óratervek, óravázlatok, foglalkozási tervek készítésével kapcsolatban! Az útmutató nem határozza meg egy-egy óraterv, foglalkozási terv elvárt terjedelmét. Szó sincs tehát arról, hogy egy-egy óravázlatnak 6-8 oldal terjedelműnek kell lennie! Gondoljunk arra, hogy a portfólió a tapasztalt pedagógusok felkészültségét tanúsító vizsgadokumentum! Ha más nem, hát gondoljuk meg, hol van annak realitása, hogy bármely gyakorló pedagógus egy-egy tanítási órájára 6-8 oldalas óratervvel készüljön föl? Az óratervek, foglalkozási tervek javasolt maximális terjedelme tehát két oldalban határozható meg.
 
Javaslom, kövesse az oldal tetején letölthető mintát! A közölt táblázatban a használt oszlopok száma a lehető legkisebb, a táblázatban 12-es betűméretben, balra rendezve szerepelnek a szövegek, a táblázat minden cellájában be van kapcsolva a szavak elválasztása funkció annak érdekében, hogy a beírt szöveg jól olvasható és áttekinthető legyen! Már csak arra kell vigyáznia, hogy mértéktartó legyen a szövegek hosszának meghatározásakor!

 

2015. július 14.

 

A mappában található képek előnézete Nyári megpróbáltatások - 2013