Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Illetmény meghatározása nyelvvizsga hiányában

2016.11.29

Diplomával nem rendelkező pedagógusok besorolási problémája

Sok intézményvezető és még több pedagógus kolléga kérdezi, hogyan kell besorolni azokat a pedagógus munkakörben alkalmazott kollégákat, akik – többnyire nyelvvizsga hiányában – nem rendelkeznek a munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú végzettséggel.

Először azt kell világosan kijelentenünk, hogy a köznevelési törvény 3. sz. mellékletében meghatározott munkaköröket az ott megjelölt végzettséggel és szakképzettséggel lehet törvényesen betölteni. Ezeket a képesítési követelményeket igen gondosan meg kell vizsgálni. Példaként néhány esetet sorolunk föl a palettáról:

  • óvodapedagógus – főiskolai szintű óvodapedagógusi diploma
  • tanító – főiskolai szintű tanítói diploma
  • tanár – főiskolai vagy egyetemi szintű, a szaknak megfelelő tanári szakképzettség
  • gimnáziumi tanár – egyetemi szintű, a szaknak megfelelő tanári szakképzettség
  • közismereti tantárgyat oktató középiskolai tanár (a szakgimnáziumokban) – a tantárgynak megfelelő egyetemi szintű, a szaknak megfelelő tanári szakképzettség
  • közismereti tantárgyat oktató tanár (a szakközépiskolákban) – a tantárgynak megfelelő szakos főiskolai vagy egyetemi szintű szakképzettség
  • idegen nyelv tanár – főiskolai vagy egyetemi szintű nyelvtanári szakképzettség

A köznevelési törvény 98.§-ának (1)-(17) bekezdéseiben, valamint a 99.§ (1)-(15) bekezdéseiben a 3. sz. melléklettől eltérő szakképzettségeket lehet találni, amelyeket az alkalmazáskor szintén alaposan át kell tanulmányozni.

Külön kell foglalkoznunk a köznevelési törvény 99. §-ának (14) bekezdésében meghatározott lehetőséggel, amelyet az alábbiakban idézünk:

(14) Ha a pedagógus-munkakör megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezővel nem tölthető be, akkor legfeljebb egy alkalommal a gyakornoki idő lejártáig gyakornokként alkalmazható az is, aki a nyelvvizsga letétele kivételével a pedagógus-munkakör betöltéséhez előírt végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél kiadásának feltételeit teljesítette. Ebben az esetben a minősítő vizsga letételének feltétele az előírt nyelvvizsga- bizonyítvány megszerzése. Amennyiben a gyakornok az előírt határidőig a nyelvvizsga-bizonyítványt nem szerzi meg, közalkalmazotti jogviszonya, munkaviszonya e törvény erejénél fogva megszűnik.

Az utóbbi jogszabályi lehetőség tehát a nyelvvizsga hiányában diplomával nem rendelkező, de a pedagógusképző intézmény abszolutóriumával rendelkező személyek számára biztosít lehetőséget arra, hogy őket köznevelési intézményben jogszerűen lehessen alkalmazni. Ennek feltételei tételesen a következők:

  • ha a pedagógus munkakör megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel rendelkező személlyel nem tölthető be,
  • a kinevezés, munkaszerződés csak egy alkalommal lehetséges,
  • a kinevezés, munkaszerződés csak határozott idejű lehet,
  • a kinevezés, munkaszerződés legföljebb a gyakornoki idő lejáratáig szólhat,
  • a szóban forgó személyt gyakornok fokozatba kell besorolni.

Ha tehát a fenti feltételekkel gyakornoki munkakörbe határozott időtartamra alkalmazunk egy olyan személyt, aki abszolutóriummal rendelkezik, de – nyelvvizsga hiányában – pedagógus diplomával nem, akkor munkaszerződése törvényesnek tekinthető.

Besorolásakor az alábbiak szerint kell eljárnunk. A költségvetési törvényben meghatározott vetítési alap figyelembe vételével meg kell állapítanunk a mindenkori illetményalapot:

Vetítési alap: 101.500,-Ft, a 2016. évi költségvetési törvény határozza meg.

Illetményalap: a 326/2013. (VIII.30.) Kormányrendelet 38. § (2) bekezdése határozza meg:

2016. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. között az illetményalap a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap

a) 119,6 százaléka középfokú végzettség esetén, 121.400,–Ft

b) 174,5 százaléka alapfokozat esetén, azaz 177.100,– Ft

c) 193,2 százaléka mesterfokozat esetén, azaz 196.100,– Ft

 

Ezt követően ismernünk kell a köznevelési törvény 65. §-ának alábbi előírását:

65. § (1) A fokozatokhoz és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában e törvény 7. melléklete állapítja meg. Az illetményalap mértékét a mindenkori költségvetési törvény határozza meg.

 

    Mivel a nyelvvizsga hiányában diplomával nem rendelkező, határozott időre kinevezhető pedagógus nem rendelkezik felsőfokú (alapfokozatú másként főiskolai, vagy mesterfokozatú másként egyetemi szintű) végzettséggel, ezért a kolléga illetménye, munkabére törvényesen kizárólag a birtokában lévő középfokú végzettségének figyelembe vételével állapítható meg.

 

    Ez azt jelenti, hogy 2016. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. között a határozott időre kinevezett, diplomával nem rendelkező gyakornok alapilletménye/alapbére a köznevelési törvény 7. sz. mellékletének 2. sora szerint az illetményalap 100%-ával azonos. Tekintettel arra, hogy a szóban forgó pedagógusok legmagasabb végzettsége középfokú, alapilletményük/alapbérük a vetítési alap 119,6%-ával, azaz 101.500 x 1,196 = 121.394,- Ft-ban állapítható meg. Ezt az alapilletményt a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatók esetében 100 Ft-os összegre kerekítve 121.400,-Ft-ban kell meghatározni, a Munka törvénykönyve alá tartozó munkáltatóknál a kerekítési szabályt nem írja elő jogszabály, ezért az itt alkalmazott, pedagógus szakképzettséggel nem rendelkező gyakornokok alapbérét 121.394,-Ft-ban kell meghatározni.

A cikk Wordben itt letölthető: Diplomával nem rendelkező besorolása

 

A mappában található képek előnézete Állami kitüntetést kaptam