Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A 2013/2014-es tanév rendje

2013.05.07

 

47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet
a 2013/2014. tanév rendjéről
 
Wordben letölthető itt: A 2013/2014-es tanév rendje
 
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (1) bekezdés a), b), p) és r) pontjában kapott felhatalmazás alapján az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a szakképzés tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § n) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem el:
1. A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya kiterjed
a) fenntartóra való tekintet nélkül
aa) az általános iskolákra,
ab) a gimnáziumokra,
ac) a szakközépiskolákra [a továbbiakban az ab)-ac) pont alattiak együtt: középiskola],
ad) a szakiskolákra [a továbbiakban az ac-ad pont alattiak együtt: szakképző iskola; a továbbiakban az ab)-ad) pont alattiak együtt: középfokú iskola],
ae) az alapfokú művészeti iskolákra [a továbbiakban az aa)-ae) pont alattiak együtt: iskola],
af) a gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézményekre,
ag) a kollégiumokra,
ah) a többcélú intézményekre [a továbbiakban az a) pont alattiak együtt: nevelési-oktatási intézmény],
b) az Oktatási Hivatalra (a továbbiakban: Hivatal),
c) a fővárosi és megyei kormányhivatalokra,
d) az állami intézményfenntartó központra és annak területi szerveire,
e) a tanulókra és az iskolákba jelentkezőkre,
f) a pedagógusokra,
g) a nevelő és oktató munkát végző más szakemberekre és a nem pedagógus-munkakört betöltőkre,
h) a tanulók és jelentkezők szüleire, gyámjára (a továbbiakban együtt: szülő).
 
2. A tanév, a tanítási év
2. § (1) A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni.
(2) Ha e rendelet másképp nem rendelkezik, a 2013/2014. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2013. szeptember 2. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2014. június 13. (péntek). A tanítási napok száma - ha e rendelet másképp nem rendelkezik - száznyolcvan nap. A nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában és szakiskolában a tanítási napok száma százhetvenkilenc nap.
(3) Az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap
a) középfokú iskolákban - a b)-d) pontban meghatározott kivétellel -2014. április 30.,
b) a Belügyminisztérium fenntartásában lévő szakközépiskolákban 2014. május 23.,
c) a Honvédelmi Minisztérium fenntartásában lévő, kizárólag a honvédelemért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítésekre való felkészítést folytató szakképző iskolában 2014. május 30.,
d) szakképző iskolákban féléves, másfél éves, két és fél éves képzésben vagy keresztféléves oktatásban, egész számú tanéves képzésben részt vevő tanulók részére 2014. január 10.
(4) A tanítási év lezárásának, a tanuló minősítésének, a magasabb évfolyamra lépésnek nem akadálya, ha az iskola a rendkívüli tanítási szünet elrendelése miatt kieső tanítási napokat a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: köznevelésről szóló törvény) 30. §-ában meghatározottak szerint nem tudja teljes egészében pótolni. Az iskola indokolt esetben gondoskodik az elmaradt tananyag 2014/2015. tanítási évben történő feldolgozásáról.
(5) A tanítási év lezárását követően az iskola - amennyiben az iskola fenntartója azzal egyetért és az ahhoz szükséges feltételeket biztosítja - a tanulói részére pedagógiai célú foglalkozásokat szervezhet, amelyeken a részvételt a tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő az iskola igazgatójához benyújtott kérelemében kezdeményezheti.
3. § (1) Az alapfokú művészeti iskolákban és a felnőttoktatásban a tanítási év első és utolsó napját - a tanítási év első és utolsó hetének keretében - az igazgató határozza meg.
(2) A szakképesítések megszerzésére való felkészítés a szakképző iskola azon szakképzési évfolyamain, amelyeken - a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvényben szabályozott esetekben - közismereti képzés nem folyik, február első hetében is megkezdhető (keresztféléves oktatásszervezés). A tanítási év első és utolsó napját az iskola igazgatója állapítja meg a 2. § (3) bekezdésének figyelembe vételével úgy, hogy a tanítási napok száma a 2. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfeleljen.
(3) A tanítási év első féléve 2014. január 17-ig tart. Az iskolák 2014. január 24-ig értesítik a tanulókat, kiskorú tanuló esetén a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről. Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott esetben az első félév utolsó napját az igazgató állapítja meg. Az értesítést ettől a naptól számított öt munkanapon belül kell megküldeni.
(4) Az első és a második félév (a tanítási év utolsó napja) lezárását követő tizenöt napon belül az iskoláknak nevelőtestületi értekezleten el kell végezniük a pedagógiai munka elemzését, értékelését, hatékonyságának vizsgálatát. A nevelőtestületi értekezletről készített jegyzőkönyvet tájékoztatás céljából meg kell küldeni az iskolaszéknek, az intézményi tanácsnak és a fenntartónak.
 
3. Tanítási szünet a tanítási évben, a tanítás nélküli munkanapok
4. § A tanítási évben - a tanítási napokon felül - a nevelőtestület a tanév helyi rendjében meghatározott pedagógiai célra az általános iskolában öt, a nappali oktatás munkarendje szerint működő középfokú iskolában hat munkanapot tanítás nélküli munkanapként használhat fel, amelyből egy tanítás nélküli munkanap programjáról a nevelőtestület véleményének kikérésével az iskolai diákönkormányzat jogosult dönteni.
5. § (1) Az őszi szünet 2013. október 28-tól október 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október 25. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap november 4. (hétfő).
(2) A téli szünet 2013. december 23-tól 2014. január 3-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2013. december 21. (szombat), a szünet utáni első tanítási nap 2014. január 6. (hétfő).
(3) A tavaszi szünet 2014. április 17-től április 22-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap április 16. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap április 23. (szerda).
(4) Az iskola az (1)-(3) bekezdésben meghatározott szünetek mellett - a tanítási év kezdő és befejező napjának változatlanul hagyásával - más időpontban is adhat a tanulóknak szünetet, valamint a szünetek kezdő és befejező napját módosíthatja, ha - a köznevelésről szóló törvény 30. § (2)-(3) bekezdésében meghatározottak megtartásával - a heti pihenőnapon tartott tanítási nappal ehhez a szükséges feltételeket megteremti.
(5) A nemzetiségi oktatásban részt vevő iskolák az (1)-(3) bekezdésben meghatározott időpontoktól eltérhetnek, továbbá a (4) bekezdésben meghatározottak szerint a tanulók részére szünetet adhatnak, ha azt a nemzetiségi hagyományok vagy az anyanemzet hagyományai indokolják.
(6) Az (1)-(5) bekezdésben szabályozott szünetek napjain, ha azok munkanapra esnek, az iskolának - szükség esetén - gondoskodnia kell a tanulók felügyeletéről. A felügyelet megszervezéséről több iskola közösen is gondoskodhat.
(7) Az egyéb jogszabály által országosan egységesen elrendelt munkanap-áthelyezést - a köznevelésről szóló törvény 30. § (1) bekezdése értelmében - a nevelési-oktatási intézményekben is alkalmazni kell.
 
4. A vizsgák rendje
6. § (1) A középiskolai érettségi vizsgákat, a szakképző iskolai szakmai vizsgákat az 1. mellékletben foglaltak szerint kell megtartani.
(2) Az alapfokú művészeti iskolákban a tanítási év utolsó három hetében lehet vizsgát szervezni. A vizsga időpontját az iskola igazgatója határozza meg.
 
5. A középfokú iskolai, a kollégiumi és a Köznevelési Hídprogramba történő felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése a 2013/2014. tanévben
7. § A középfokú iskolai, a kollégiumi és a Köznevelési Hídprogramba történő felvételi eljárás lebonyolításának ütemezését a 3. melléklet tartalmazza.
 
6. A tanulmányi versenyek
8. § (1) A 2. melléklet tartalmazza azoknak a tanulmányi versenyeknek a jegyzékét, amelyeket az oktatásért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: EMMI) hirdet meg az iskolák részére, továbbá amelyeket pályáztatás nélkül anyagilag és szakmailag támogat.
(2) Az iskola a munkatervében határozza meg azokat a tanulmányi versenyeket, amelyekre felkészíti a tanulókat.
(3) Az iskola a jegyzékben nem szereplő tanulmányi versenyre, továbbá diákolimpiára történő felkészítést akkor építheti be a munkatervébe, ha azzal az iskolaszék, iskolaszék hiányában az iskolai szülői szervezet és az iskolai diákönkormányzat egyetért.
(4) A szakképzés tanulmányi versenyei tekintetében az (1) és (3) bekezdésben foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szakképesítésért felelős miniszter az általa kiírt szakmai tanulmányi versenyre vonatkozó felhívásnak a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben történő megjelentetéséről 2013. november 20-ig gondoskodik, egyúttal intézkedik a felhívásnak a kormányzati honlapon való közzétételéről.
 
7. Országos mérés, értékelés, szakmai ellenőrzés elrendelése
9. § (1) A köznevelésről szóló törvény 80. § (1) bekezdése alapján, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: miniszteri rendelet) 79. § (6) bekezdésében foglaltak szerint a 2013/2014. tanévben országos mérés, értékelés keretében meg kell vizsgálni az olvasási-szövegértési és a matematikai alapkészségek fejlődését a hatodik, a nyolcadik és a tizedik évfolyamon valamennyi tanulóra kiterjedően.
(2) A hatodik, a nyolcadik és a tizedik évfolyamon a matematikai alapkészségek vizsgálatához szükséges mérőeszközt az adott nemzetiség nyelvén is rendelkezésre kell bocsátani azokban az iskolákban, ahol a matematika tantárgyat az adott nemzetiség nyelvén oktatják, és az (1) bekezdésben meghatározott mérést az adott kisebbség nyelvén bonyolítják le.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott méréseket, értékeléseket a Hivatal szervezi meg az Országos szakértői névjegyzékben szereplő szakértők bevonásával 2014. május 28-án. A mérés napja tanítási napnak minősül, melyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek, további kötelező tanórai foglalkozás számukra nem szervezhető. A méréshez szükséges adatokat az érintett nevelési-oktatási intézmények a Hivatal részére 2013. november 22-ig küldik meg, a Hivatal által meghatározott módon.
(4) A Hivatal 2015. február 27-ig országos, intézményi és fenntartói szintű elemzéseket készít, majd megküldi az intézményi szintű elemzéseket az intézmények vezetőinek, az intézményi és a fenntartói szintű elemzéseket a fenntartóknak, továbbá azokat honlapján nyilvánosságra hozza. A Hivatal az országos elemzést megküldi az EMMI-nek, amely azt 2015. április 30-ig a kormányzati honlapon nyilvánosságra hozza.
(5) A miniszteri rendelet 135. §-a alapján a két tanítási nyelvű nevelést-oktatást folytató általános iskolában a Hivatal 2014. június 4-én szervezi meg azt a célnyelvi mérést, amely a hatodik évfolyamon a Közös Európai Referenciakeret (a továbbiakban: KER) szerinti A2 szintű, a nyolcadik évfolyamon az idegennyelv-tudást igazoló államilag elismert nyelvvizsgáztatásról és a külföldön kiállított, idegennyelv-tudást igazoló nyelvvizsga-bizonyítványok Magyarországon történő honosításáról szóló 137/2008. (V. 16.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott KER szerinti B1 szintű nyelvtudást méri.
(6) A tanuló eltérő ütemű fejlődéséből, fejlesztési szükségleteiből fakadó egyéni hátrányok csökkentése, továbbá az alapkészségek sikeres megalapozása és kibontakoztatása érdekében az általános iskolák 2013. október 11-ig felmérik azon első évfolyamos tanulóik körét, akiknél az óvodai jelzések vagy a tanév kezdete óta szerzett tapasztalatok alapján az alapkészségek fejlesztését hangsúlyosabban kell a későbbiekben támogatni, és ezért a tanító indokoltnak látja az azt elősegítő pedagógiai tevékenység megalapozásához a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazását. Az igazgatók 2013. október 25-ig - a Hivatal által meghatározott módon - jelentik a Hivatalnak az érintett tanulók létszámát. Az e bekezdésben meghatározott vizsgálatokat az iskoláknak a kiválasztott tanulókkal 2013. december 6-ig kell elvégezniük.
(7) A köznevelésről szóló törvény 80. § (1) bekezdése alapján a 2013/2014. tanévben országos mérés, értékelés keretében gondoskodni kell a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatáról. A vizsgálatot a nevelési-oktatási intézményeknek 2014. április 2. és május 27. között kell megszervezniük a korábbi években rendelkezésükre bocsátott, a fittség vizsgálatára alkalmas módszertani anyagok alapján.
(8) 2014. január 2. és április 1. között szakmai ellenőrzés keretében meg kell vizsgálni a magántanulóvá nyilvánítással kapcsolatos eljárást a tanügyi nyilvántartásokra és egyéb dokumentumokra alapozva az általános és a középiskolákban. Az ellenőrzést a Hivatal folytatja le. Az ellenőrzésről készített jelentést 2014. december 31-ig kell megküldeni az oktatásért felelős miniszter részére.
 
8. Az országos mérés, értékelés alapján meghatározott tanulói képességszint-határok
10. § A 2011/2012. tanévben lefolytatott országos mérés, értékelés alapján meghatározott tanulói képességszint-határokat a 4. melléklet tartalmazza.
  
9. Záró rendelkezések
11. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) Az 1 -10. § 2013. szeptember 1-jén lép hatályba.
12. § A miniszteri rendelet 193. §-a a következő (15) bekezdéssel egészül ki:
"(15) Ha az állami intézményfenntartó központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében az oktatásért felelős miniszter 2013. május 31-ig döntött a fenntartói jog átadásával, a köznevelési intézmény átalakításával kapcsolatban, és az újonnan létrehozott köznevelési intézménynek a 2013/2014. tanévben történő működéséhez működési engedélyre van szüksége, a működési engedély iránti kérelem a köznevelési intézmény székhelye szerint illetékes kormányhivatalhoz 2013. július 15-ig nyújtható be."
13. § Ez a rendelet 2015. június 1-jén hatályát veszti.
 

 

 

A mappában található képek előnézete Feleségem virágai